|
A PHARMA-Marketing Kft és a ROCHE Magyarország Kft megszüntette többéves együttműködését 2010. Július 1.-től. Cégünk továbbra is a cukorbetegek szolgálatában áll, immár két különböző inzulinpumpával tudunk segíteni azoknak akik esetében a pumpa a megfelelő terápiás eszköz. Az egyik az amerikai ANIMAS cég által gyártott készülék, illetve a másik a koreai BEST-LIFE. Oldalunk átalakítás alatt van, hamarosan jelentkezünk friss információkkal. |
|
|
Üdvözöljük a PHARMA-Marketing Kft honlapján! |
|
Cégünk 1996 óta működik a magyar egészségügy szolgálatában. Célunk olyan gyógyászati termékek (gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, szolgáltatások) magyarországi képviselete, forgalmazása melyek gyártói nem tervezik önálló képviselet, illetve önálló forgalmazói rendszer létrehozását.
Cégünk legfőbb fókusza a cukorbetegség illetve az ehhez kapcsolatos terápiák, megoldások, szolgáltatások illetve termékek, mint például az inzulinpumpa. A PHARMA-Marketing Kft több mint 10 éve vezette be Magyarországon először az inzulinpumpa terápiát (CSII). Kezdetben partnercégünk a
svájci Disetronic vállalat volt, melyet 2003 második felétől egy sokkal ismertebb, szintén svájci cég, a ROCHE vásárolt meg. Az inzulinpumpa kezelés elismertségére ez rengeteg pozitív hatással volt, hiszen azóta országos inzulinpumpa hálózatunk, a pumpa centrumoknak köszönhetően, folyamatosan bővül. Az első általunk forgalmazott inzulinpumpa a H-TRONplus készülék volt, azóta a fejlesztéseknek köszönhetően már egy sokkal modernebb inzulinpumpa készülék áll a cukorbetegek rendelkezésére: az Accu-Chek Spirit. 2010 júliusában a PHARMA-Marketing Kft. az ANIMAS cég partnere lett és ezeket a készülékeket forgalmazza.
Az ANIMAS pumpás termékcsaládjába tartozó készülékek legfőbb előnyei közé tartozik az egyszerű kezelhetőség, a biztonság és a felhasználói igények kielégítése (inzulinpumpa használók köréből érkezett nemzetközi tapasztalatok alapján). Rendkívül kreatív tulajdonságokkal rendelkezik ez a kicsiny eszköz: a képi kommunikáció a könnyű érthetőséget, a vízállóság a napi használatot segíti. Többek között ezen tulajdonságok teszik az inzulinpumpa terápiát a legmodernebb és leghatékonyabb módszerré a cukorbetegség kezelésében. További részleteket, inzulinpumpa terápia információkat az inzulinpumpa aloldalunkon olvashat.
Az alábbiakban áttekintheti az egyes partnereket, termékcsoportokat. Ha közvetlen kapcsolatba kíván lépni velünk, elérhetőségeink: Bővebb információ
Partnereink:
Korábbi partnereink:
Roche Magyarország Kft.
Accu-Chek termékcsoport
Jelenleg elérhető termékek:
Inzulinpumpa - inzulinpumpa terápia, inzulinpumpa árak, inzulinpumpa használata
Vércukormérő - tesztcsík, vércukormérő akciók, vércukormérés
Gyógyszerek, gyógyhatású készítmények törzskönyvezése
|
DR BOÓC ANDRÁS
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ
Tel./Fax: (06 1) 242 2146
MOBIL: (06) 30 415 3319
SZÉKHELY: 1031 Budapest, Boris u.4.
IRODA: 1039 Czetz János köz 6.
E-MAIL:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
RAMADAN DALLOS MÁRTA
ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ
Tel./Fax: (06 1) 242 2146
MOBIL: (06) 30 415 3318
SZÉKHELY: 1031 Budapest, Boris u.4.
IRODA: 1039 Czetz János köz 6.
E-MAIL:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|
Kiemelt partnerek:
|
|
|